A Dél-Afrikai Légierő szürke színében pompázó repülőgép 13.40-kor szállt fel a svéd Saab Repüléstesztelő Központjából, Linköpingből. A tesztrepülés 1 óra 10 percig tartott.
Első útján a dél-afrikai Charl Coetzee és a Saab tesztpilótája, Magnus Olsson vezették a multifunkciós vadászgépet, amely a jövőben Dél-Afrika harcászati céljait szolgálja.
A mai repülés közben a tesztelést végző csapatnak alkalma nyílott megbizonyosodni az alapvető repülésirányítási rendszerek pontosságáról, valamint a motor, a hidraulika és az elektronika működéséről.
“Jobban ment a repülés, mint azt előtte remélni mertük, és be tudtunk mutatni néhány kiegészítő funkciót is” – számolt be élményeiről Charl Coetzee.
“Az első dél-afrikai Gripen mai útja fontos mérföldkő, amely a tervezettnél hamarabb valósult meg. Mindez a Gripen tervek fejlettségét, illetve a közös svéd-dél-afrikai csapatok odaadó munkáját igazolja, akik a munkálatok megfelelő ütemét biztosítják a gépek 2008-ban kezdődő leszállításáig” – fűzte hozzá Jerker Ahlqvist, a dél-afrikai program vezetője.
A vadászgép számára ezennel teljes körű vizsgálat és egy számítógépes rendszerellenőrzés következik, mielőtt a hónap végén újabb repülési teszteknek vetik alá. A gépet 2006 augusztusában szállítják át Dél-Afrikába, ahol egy olyan repülésfejlesztő programban vesz részt, amely összehangolja a dél-afrikai kérés szerint kialakított repüléselektronikát a légvédelmi fegyverrendszerekkel.
A fényképeket a Gripen honlapján tekintheti meg, www.gripen.com, a „Gripen Images/Gripen Image Base/Basket” linkre kattintva.
Háttérinformáció a szerkesztő részére:
• 1999-ben Dél-Afrika 28 (19 együléses és 9 kétüléses) Gripen vadászrepülőgépet és 24 BAE System’s Hawk repülőgépet rendelt. A Gripen vadászrepülőgépek, melyek leszállítása 2008-ban kezdődik, az AFB Makhado területén állomásoznak majd, Dél-Afrika északi Limpopo tartományában. A 28 Gripen és a 24 Hawk repülőgépekre szóló szerződések együttes értéke 2,2 milliárd USA dollárra tehető.
• Svédországban a dél-afrikai Gripen program felügyeletét a Saab vállalatnál állomásozó, 11 tagú Gripen Egyesített Projekt Csapatból (Gripen Joint Project Team, azaz GJPT) álló Dél-Afrika Részleg látja el. A Dél-Afrikai Légierő több pilótája továbbá ipari pilóták is részt vettek a Saab tesztrepülési részlegének kiképzésén.
• A Gripen program a tervek szerint halad. A dél-afrikai parlament jóváhagyta a Saab és a BAE Systems közös jelentését, amely arról tanúskodik, hogy minden a célkitűzéseknek megfelelően alakul.
• A program következő jelentős állomása az első dél-afrikai Gripen vadászgép a 2006 harmadik negyedévi átszállítása a dél-afrikai Teszt- és Repülésfejlesztési Központba.
• A Saab és partnere, a BAE Systems 8,7 milliárd USA dollár értékű, nemzetvédelmi, légi, és civil beruházásokat tartalmazó Ipari Együttműködés kötelezettséget vállalt 2011 áprilisi teljesítéssel.
A Gripen vadászrepülő az elsõ olyan új generációs, többcélú harci repülőgép, amelyet már rendszerbe állítottak. A legmodernebb technológia révén számos levegő-levegő és levegő-föld akciót képes végrehajtani, mindezt a legmodernebb fegyverek alkalmazásával. A Gripen képes fellépni a jelen és a jövőbeli légi fenyegetésekkel szemben, ugyanakkor megfelel a szigorú repülésbiztonsági és megbízhatósági követelményeinek, továbbá biztosítja a kiképzés hatékonyságát és az alacsony működési költségeket. A Gripen vadászgépek jelenleg a svéd és cseh haderőnél szolgálnak, ugyanakkor már a dél-afrikai és a Magyar Légierő is rendelt ilyen gépeket. Az Egyesült Királyság Birodalmi Tesztpilóta Iskolája (ETPS) világszerte Gripen gépek segítségével képezi ki tesztpilótáit.
További információ:
Adrian Stockwell, Gripen kommunikációs igazgató, Dél-Afrika
Tel: +46 13 18 4763, Mobil: +46 734 184763, Fax +46 13 18 0055,
e-mail: adrian.stockwell@gripen.com
Heidi Wendt, Saab Aerosytems kommunikációs igazgató
Tel: +46 13 18 0017, Mobil:+46 734 180017, Fax:+ 46 13 18 5427,
e-mail: heidi.wendt@saab.se
Owe Wagermark, Gripen International kommunikációs igazgató
Tel: + 46 13 18 1824, Mobil: +46 734 181824, Fax +46 13 180055,
e-mail: owe.wagermark@gripen.com
Jayne Thomson, BAE Systems sajtókapcsolati igazgató, Dél-Afrika
Tel: +44 1252 384841, Mobil: +44 7736 810490, Fax: +44 1252 383974,
e-mail: jayne.thomson@baesystems.com