A Magyar Gazdasági és Közlekedési Minisztérium legutóbbi bizottsági ülésén elfogadta a Gripen legújabb ellentételezési tételét. Az elfogadott tétel értéke 342 millió svéd korona (EUR 36 millió). Az ellentételezés export értéke mintegy 74 millió svéd koronára becsülhető, míg a befektetések értéke 268 millió svéd koronára tehető. A Magyar Gripen ellentételezési ügylet eddig realizált része a teljes kötelezettség több mint 62 százalékát teszi ki, ami összesen mintegy 4604 millió svéd koronát jelent (EUR 488 millió).
A Gripen ellentételezési program továbbra is nagy lendülettel folyik. A program újabb ipari szektorokra is kiterjedt, így például fa- és üvegipari kis- és közepes vállalkozásokra, ami további nettó export-növekedéssel és befektetésekkel gyarapítja a magyar gazdaságot.
„A Gripen csapat az 1990-es évek elején kezdte meg munkáját Magyarországon. A Magyar Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 1995. decemberében írta alá az előzetes ellentételezési szerződést, ami azt jelenti, hogy Magyarországi jelenlétünknek immár 10. évfordulóját ünnepelhetjük. Az 1995-ben aláírt előzetes megállapodás értéke összesen 876 millió amerikai dollárt tett kit.”
„Ipari együttműködési sikereink tükrözik a Magyarország irányába viselt hosszú távú elkötelezettségünk jelentőségét, és a magam részéről biztos vagyok abban, hogy sikeresen teljesítjük majd az ellentételezési vállalásaink teljes körét"- nyilatkozta Johan Lehander, a Gripen International vezérigazgatója.
„Sikerült bizonyítanunk, hogy az ipari együttműködés valódi hasznot hajt a magyar gazdaság számára, valódi üzleti lehetőségeket és munkahelyeket teremtve. A vadászgépekről szóló szerződés lejártakor a Gripen program a szerződés értékének 110%-át fogja teljesíteni ellentételezésként.”
A szerkesztő részére:
Háttér: A kilencvenes évek kezdete óta, amikor is a Saab AB (később Gripen International) elkezdte népszerűsíteni a Gripent a magyar kormánynak, a gazdasági és az iparági együttműködés fontos napirendi kérdés volt. Az első szerződés 2001-ben létrejött Magyarország és Svédország között a 14 Gripen vadászrepülőgéppel kapcsolatban. A bérleti szerződéshez kapcsolódóan egy Ellentételezési Megállapodás is köttetett a magyar kormány és a Gripen International között, melyben a Gripen International kötelezettséget vállal bizonyos tevékenységek kivitelezésére a gépek lízingjének ellentételezéseképpen.
Az ellentételezési program segítségével a Gripen International elkötelezett annak érdekében, hogy élénkítse a foglalkoztatottságot és gazdasági növekedést, befektetéseket generáljon, növelje az exportot, illetve fenntartható üzleti tevékenységet építsen ki Magyarországon.
A Gripen az elsõ olyan új generációs, többcélú harci repülőgép, amelyet már hadrendbe állítottak. A legfejlettebb technológiának köszönhetően a Gripen képes levegő-levegő, levegő-föld és felderítő feladatok széles skálájának végrehajtására a legmodernebb fegyverzetek alkalmazásával. A Gripen képes fellépni a jelen és a jövőbeli légi fenyegetésekkel szemben, ugyanakkor megfelel a szigorú békeidőbeli repülésbiztonsági és megbízhatósági követelményeinek, továbbá biztosítja a kiképzés hatékonyságát és az alacsony működési költségeket. Svédország és Csehország már használ Gripen gépeket, Dél –Afrika és Magyarország légiereje pedig a közeljövőben veszi őket állományba. A nagy-britanniai tesztrepülési iskola, az ETPS (Empire Test Pilot’s School) Gripen vadászgépeket használ a vadászpilóták kiképzésénél.
Gripen International olyan fővállalkozóként működő svéd szervezet, amely a Gripen vadászrepülők nemzetközi értékesítéséért, támogatásáért és marketing tevékenységéért felelős. A vállalat szorosan együttműködik partnereivel, melyek a legtapasztaltabb és leghíresebb gyártók világszerte a légi és védelmi eszközök terén. www.gripen.com
További információ:
Yvonne Rosmark, Magyarországi Program Igazgató, Gripen International
Mobil telefon: +46 734 183950
E-mail: yvonne.rosmark@gripen.com
Anne Lewis-Olsson, Kommunikácós Igazgató, Magyarország, Gripen International
Mobil telefon: +46 734 1813 55
E-mail: anne.olsson@gripen.com
Vinczeffy Virág & Szilasi Éva, Mmd Public Relations Hungary
Telefon: +36 1 266 7833
E-mail: virag.vinczeffy@mmdcee.com; eva.szilasi@mmdcee.com